Sajnos rossz hírrel kell kezdenünk! A július 31-re meghirdetett Tündérgyáras koncertünk egy komoly családi ügy miatt elmarad. A Shapat Terror persze játszani fog, szóval menjetek, ha tudtok! Nagyon sajnáljuk a dolgot, de pótlás mindenképpen lesz az ősszel!
Ami pozitívum, hogy egy hét múlva forgatjuk az új klipet, egyelőre a dal nyers, keveretlen verziójára, és csak akkor lesz összevágva, és befejezve, ha elkészül a dal végleges keverése. Szóval az EP megjelenésével egy időben.
Végre elindult a 2010-es képgaléria itt a honlapon!
Ja és egy kis érdekesség. Migi két basszusgitárja és egy link a zenekarról megjelent egy híres MusicMan gyűjtői oldalon:
http://www.musicmanbass.org/mycustompage0039.htm
Legközelebbre tartogatunk pár érdekességet, amik nem teljesen publikusak még!
Jók legyetek!
Üdv:
Teja
2010.06.30.
Sziasztok!
Már elég régen jelentkeztünk efféle hírlevéllel, szóval épp itt az ideje. Ami az új EP-nket illeti, eléggé elhúzódtak a felvételek, de sikerült befejezni mindent, most pedig a kemény várakozás időszaka jön. Ugyanis Neil Kernon producer "kicsit" elfoglalt ember, és várnunk kell a sorunkra, amire megkeveri a dalokat. Szóval a megjelenést illetőleg pontos dátummal nem tudunk szolgálni, de valószínűsíthető a szeptember, október, talán november. Legyünk türelmesek, meg fogja érni! Az EP megjelenésével egy időben jön majd ki a legújabb klipünk, amit a Streams című dalunkra fogunk forgatni még a nyáron. Úgy tervezzük, hogy a netről ingyenesen letölthetővé tesszük majd a cuccot, de persze lesznek limitált példányszámban cd-k is a fanatikusoknak, és promóciós célokra.
Kisebb-nagyobb sikerekkel lezajlott a tavaszi turnénk! Köszönjük azoknak, akik ott voltak valamelyik állomáson és támogattak bennünket! Most kicsit visszafogottabban fogunk koncertezgetni. Természetesen a köcsög "nagy" fesztiválok egyikén sem fogunk ezúttal se játszani. Persze jó szórakozást kívánunk mindenkinek a szokásos fesztiválzenekarok tízezredik szokásos koncertjéhez! Ami biztos, hogy lesz egy július 31-edikei budapesti Tündérgyáras klubkoncertünk a Shapat Terror-ral, játszunk a Fekete Zaj feszten augusztusban, és szeptemberben lesz egy Hódstock Fesztiválos fellépésünk Hódmezővásárhelyen.
Ami még újdonság lehet, hogy remélhetőleg szeptember elejére teljesen megújul a honlapunk és a myspace oldalunk.
Még egy kis érdekesség... A Twenty-Eight dalunk fotós klipjében van egy kis rejtett poén. Ha 2:45-nél kimerevítitek a képet, megtudhatjátok, miről is szól igazából a dal:-).
Nagyban folynak a stúdiós munkálatok az új Angertea Ep három dalán. Vári Gáborral, az előző lemezünk producer-mindenesével Szegeden már felvettük a dobot és a gitárt. Hátra van a basszus és az ének. Ezek körülbelül egy hónapon belül felmennek, aztán pedig indul a cucc Chicago-ba Neil Kernon producerhez, aki keverni és masterelni fogja a dalokat. Három teljesen különböző karakterű nótáról lesz szó, amelyek megmutatják az Angertea minden oldalát, kezdve az üvöltözős témaváltogatós gyorsabb cuccoktól az akkuszikus elszálláson át a középtempós málházásig. Az Ep címe "Frog in the Oven" lesz. Azt még nem tudjuk milyen formában fog megjelenni, igyekszünk cd-n kihozni, de valószínű, hogy netes terjesztése lesz.
Üdv:
Teja
2010.02.04.
Jónapot!Megjelent egy friss interjú a készülő EP-ről, meg egyebekről a Hammerworld honlapján.
Üdv:
Téja
2009.09.19.
Sziasztok!
Kicsit megkésve, de azért elkészült a szokásos évértékelőnk.
Úgy gondoljuk, hogy 2009 volt az egyik eddigi legmozgalmasabb évünk.
Koratavasszal ugye megjelent harmadik a nagylemezünk, és ezt márciustól alaposan meg is turnéztattuk az egész országban. Megjelent sok-sok pozitív, és egy-két kevésbé pozitív írás az albumról, és számos interjút is adtunk mindenféle újságoknak, webzineknek. Készült 3 hivatalos videóklipünk is, egyikkel még az MTV Headbanger’s Ball műsorában is szerepelhettünk, és felkerül az amerikai Blabbermouth-ra.
Nyáron aztán Ottó összezúzta a bokáját, ezért kicsit takaréklángon égtünk, de közben írogattunk egy hosszabb új dalt, szóval nem állt a munka.
Sajnos történt egy hatalmas tragédia is idén. Farkas Peti, alapító dobosunk meghalt egy teljesen értelmetlen balesetben nyár végén. Azóta sem tettük túl ezen magunkat teljesen (nem is lehet)…
Nagyjából ennyit a múltról. Ami a jövőt illeti: Tervben volt egy DVD idénre, de úgy tűnik, hogy most változott a dolog. Még múlt évben megkeresett minket a legendás Grammy díjas producer, Neil Kernon (Nevermore, Nile, Qeensryche, Judas Priest, Peter Gabriel, Cannibal Corpse, stb.), hogy bejön neki a zenénk, és szívesen dolgozna velünk, és mostanra odáig jutottak a tárgyalások, hogy csinálunk egy 3 számos EP-t, amit ő fog keverni. Pluszban nagyon sok embert ismer a zeneiparban, és azt mondta, hogy mindig mutogatja az általa frissen kevert dolgokat ilyen kiadós csókáknak, szóval elvileg van esélyünk továbblépni. Persze semmit sem akarunk elkiabálni, de azért reménykedünk. A lényeg, hogy most javában írjuk a dalokat az EP-re, és a tervek szerint egy hónap múlva már fel is vesszük őket. Hogy a keverés mikorra készül el, azt nem tudhatjuk biztosan, de ebben az évben tutira megjelenik a cucc valamilyen formában.
Másik jó hír, hogy február végén indul az újabb országos turnénk, aminek legtöbb állomása látható már itt, és a myspace oldalunkon.
Köszönünk minden eddigi, és ez utáni támogatást.
Üdv:
Téja.
2009.12.15.
Sziasztok!
Két hír, plusz egy kicsi:
1.
A most szerdai (december 9.), szegedi botrányba fulladt koncert miatt nem érezzük felelősnek magunkat. Sajnáljuk, hogy ennyien potyára jöttetek el, meg persze nekünk se volt egyszerű felpakolni, aztán meg le (meg ugye Szegedre autózni, aztán éjjel vissza haza). De sajnos az emberi butaság, intolerancia és bunkóság újabb iskolapéldáját láthattuk, és olyan kompromisszumba akartak belekényszeríteni bennünket, ami részünkről tarthatatlan lett volna. Konkrétan az igencsak kedves, szimpatikus, és hozzáértő színpadmester (hangosító "gombtekergető") azt szerette volna, hogy körülbelül unplugged hangerőn játsszunk. Úgy gondoljuk, hogy ez méltatlan lett volna hozzánk, de higgyétek el, egy kiherélt hangzású koncerttel senki sem járt volna jól. Amellett, hogy semmibe vettek minket, még a dolog nagyfokú arroganciával is párosult, amit megintcsak nem annyira szeretünk, főleg, hogy mi mindenkihez alapból kedvesen, és szerényen közelítünk (lehet, hogy ez a baj). A lényeg az, hogy a zenekar 13 éve alatt ilyen még nem volt, hogy beálljunk, aztán visszamondjuk a koncertet, de most kénytelenek voltunk ezt tenni, és a döntésünket azóta sem bántuk meg, sőt büszkén vállaljuk. Köszönjük a megértést!
2.
A HammerWorld magazin decemberi számának DVD mellékletén rajta van az új klipünk. Akit érdekel, vegye meg!
3.
Jövő tavasszal indul az újabb turnénk, és az állomások már igencsak alakulnak. Minden jelentősebb helyre el fogunk jutni, ahol eddig pozitív tapasztalatokat szereztünk. Már alig várjuk, hogy újra találkozzunk!
Üdv mindenkinek:
Angertea
2009.09.19.
Sziasztok!
Van egy kellemes hírünk. Felkerültünk az új klipünkkel a Blabbermouth oldalra, ami a világ egyik leglátogatottabb metal portálja.
A kliphez kapcsolódó interjú pedig itt olvasható:
Lángoló gitárok
Üdv:
Teja
2009.09.06.
Jónagyot!
Örömmel jelentjük, hogy a koncertszervezésben segítőtársra talált a zenekar. Mostantól kereshetitek Darvasi Tamás Líviuszt is ezügyben. Líviusz, üdv a csapatban, és köszönjük előre is!
Másik jó hír, hogy holnap lesz az új klipünk exkluzív premierje a Lángoló Gitárok oldalon, és ugyanitt egy interjút is olvashattok Gergővel (www.langologitarok.blog.hu). 5 napig csak itt lesz látható az Endless Fields videója! A hozzá tartozó werkfilmet a szemfülesebbjei már láthatták is :-).
2009.07.28.
Jónapot!
Sajnos Ottó dobosunk szombaton elszenvedett egy közúti balesetet, aminek következtében eltört a jobb bokája. Emiatt lemondani kényszerültünk az egyetlen nyárra meghirdetett fesztiválfellépésünket, a Fekete Zaj Feszten való koncertet.
Üdv:
Teja
2009.07.10.
Sziasztok!
Pár jó hírrel jelentkezünk.
- Az első, hogy jövő vasárnap forgatjuk az új videóklipünket az Endless Fields nótához. Nem áruljuk el a tartalmát, csak annyit, hogy mindenki tutira meg lesz lepődve rajta. A klip előreláthatólag szeptember elején startol a Lángoló Gitárok oldalán, ahol exkluzív klippremier lesz.
- Másik, hogy alakul az őszi koncertnaptárunk. Ezúttal nem fogjuk szénné játszani magunkat (mint ahogy azt tettük tavasszal), de azért körvonalazódik kettő pesti és egy szegedi buli. A nyáron egyetlen egy bulink lesz a Fekete Zaj fesztiválon augusztus 7-én.
- A jövő év nagy dobása részünkről egy DVD kiadása lesz, ami sok érdekességet, és pár újdonságot is fog tartalmazni. Ez még csak terv, lehet csúszás, de igyekszünk kihozni 2010-ben valamikor.
- A honlapon bővült a galéria!
Az utóbbi 2 év terméséből válogattuk össze a képeket hozzá. Vehetjük félhivatalos klipecskének. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor nyár végén, vagy szeptemberben debütál a Twenty-Eight Ways To Bleed lemez második hivatalos klipje is. Erről részleteket még nem árulnánk el, csak annyit, hogy mindenki, aki ismeri az eddigi munkáinkat, eléggé meg lesz lepődve rajta:-). 2. Turné:Az első önálló turnénk lassan a végéhez közeledik. Nagyon sok tapasztalattal gazdagodtunk. Voltak nagyon jó, de nagyon gyenge nézettségű bulik is. Azért annyit leszűrtünk, hogy érdemes ezt csinálni, de jobban meg kell válogatni a helyeket. 3. Eger:Na, ez egy külön téma… Az a helyzet, hogy az elmúlt másfél évben sorozatban harmadjára kellett visszamondanunk az egri koncertünket! Hatalmas csalódás ez nekünk, mert nagyon szeretjük a helyet, meg az ottani emberkéket (Shapat Terror RULEZ!!!), de mintha átok ülne rajtunk a témával kapcsolatban. Először volt ez a fosós vírus, ami elkapott többünket is, aztán Gergő gennyes mandulája, most meg Ottónak volt egy halaszthatatlan munkahelyi kötelezettsége. Kurva nagy gáz, de nem tudunk ez ellen mit tenni. Más koncertünk, a szolnokit leszámítva(ott is szervezési gondok voltak), nem is maradt el. Talán csak annyit mondhatunk, hogy igyekszünk pótolni, és ne haragudjon, akit esetleg érdekelt volna az Angertea.
Ui. Hamarosan bővül a képgaléria, és összeszedünk egy csomó cikket is a lemezről.
Üdv!2009.03.28.
Másodsoron az új Hammerworld magazinban lemezkritika és interjú olvasható a zenekarral.
Végül, de nem utolsó sorban, hatalmas megtiszteltetés számunkra, hogy felkérést kaptunk a New York-i A Storm f Light zenekar budapesti koncertjére az előzenekari posztra. A banda ex-Neurosis és Unsane tagokat foglal magába. Időpont és helyszín: Április 20. (hétfő) Budapest, Dürer-Kert.
Puszi 2009.02.15.Sziasztok!A héten megjelent a harmadik nagylemezünk. Keressétek a jobb lemezboltokban, vagy rendeljétek meg innen. A myspace oldalunkon már 2 új dal is meghallgatható.üdv : Tea 2009.01.24.
Itt az év vége, és szokásunkhoz híven jöjjön egy összesítő arról, hogy mi is történt velünk idén. Koncertek terén eléggé visszafogtuk magunkat (bár így is volt kb. 15), mert ez az év főleg az új lemezről szólt. A dalok megírása, pofozgatása rengeteg időnkbe és energiánkba került. Sok volt a próba, sok volt a (szakmai) vita, de úgy érezzük megérte. A lemezt augusztusban kezdtük rögzíteni, és november végéig tartottak a felvételek, a keverés jelenleg is folyik, de január közepére az is kész lesz. Szóval sajnos Ti csak március környékén hallhatjátok mivel is töltöttük az elmúlt egy-másfél évünket, mert akkor jelenik meg az album, de megígérhetjük, megéri várni addig :-)! Mellesleg elég sok meglepetéssel fogunk szolgálni jövőre!
Annyi még, hogy a 2008-as galériánk kiegészült pár képpel!
Mindenkinek boldog újévet kívánunk!!!
Migi, Ottó, Gergő
2008.12.07.
Sziasztok!
Több bejelenteni valónk is van:
Végre a lemezfelvétel végére értünk. Most jön a munka kellemesebb része (legalábbis számunkra:-)), a keverés. Ha minden jól alakul Vári Gabi barátunk egy hónapon belül végez a melóval. Terveink szerint 2009 februárjában (annak is végén) már kezetekben tarthatjátok a ”Twenty-Eight Ways to Bleed” című szörnyeteget:). A lemez egyetlen magyar nyelvű dalában („Miattad”) olyan vendégek fognak szerepelni, mint Vincze Ádám (Flop), Slayercsabi (Wackor), illetve Kovács Attis (Watch My Dying).
A lemezmegjelenéssel egyidőben hozzuk ki a negyedik hivatalos klipünket is, ami megint kellőképp brutális, és szokatlan lesz.Emellett márciustól egy komolyabb legalább 12 állomásos koncertsorozatba kezdünk, és alaposan bejárjuk az országot.
A 2008-as galériánk bővült jópár nemrégen készült fényképpel. Kellemes szemezgetést:)!
Puszi mindenkinek!!!
2008.09.12.Jónapot!
Két friss és kellemes hír:
1. A gitárfelvételek előreláthatólag szeptember végére kész lesznek, úgyhogy onnantól kezdődik az ének rögzítése Szentesen a Murphy Stúdióban. Ha minden jól megy, október közepén elindulhat a lemez keverése.
2. Lehetőséget kaptunk arra, hogy egyedüli magyar előzenekarként fellépjünk a legendás angol ANATHEMA előtt az Avalonban!!!Hatalmas köszönet érte Zero-nak!!!! 2008.08.30.Felkerült a Nuskull-ra egy friss interjú Gergővel!!!Az új lemez mellett kényesebb kérdésekről is szó van benne!Köszönet BillogCsabinak a lehetőségért!!!
Az interjú elolvasható itt:
http://www.nuskull.hu/?m=article&a=sa&id=35432008.08.22.Ma elkezdődnek a harmadik nagylemezünk felvételei Vári Gáborral(Dystopia). A dobbal kezdünk. Képek a stúdiózásról hamarosan!2008.08.10.Frissült a 2008-as galéria!!!2008.05.23.Tyerbusztok!!!! Elég régen jelentkezünk efféle hírlevéllel, szóval legfőbb ideje… Az év elég szarul indult. Elmaradt pár koncertünk rajtunk kívülálló okok miatt, meg volt egy-két depisebb időszak is, de jelenleg végre minden OK! Biztos észrevettétek, hogy kevesebb idén a koncert, mint tavaly. Ennek több oka is van, de a legfőbb az, hogy írjuk a harmadik nagylemez dalait, és ez nagyon kemény és időigényes munka, szóval nem akartuk túlvállalni magunkat. De persze közrejátszik a hazai klubélet, és a zenei kultúra szánalmas mivolta is… Sok szarsággal szembesültünk mostanában…
A lemezt előreláthatólag júliusban kezdjük el rögzíteni, de hogy mikorra készül el, azt nem lehet tudni egyelőre, mert addig fogjuk pofozgatni, amíg maximálisan elégedettek nem leszünk vele. Szóval nagy munka előtt állunk.
A honlapon annyi újdonság van, hogy felkerült pár vatta új fotó a galériába. Meg figyelgessétek a Myspace oldalunkat, és a Youtube-ot is, mert bármikor várható pár érdekesség!!!Üdv: TEJA2007.12.30.
Sziasztok!!!Eltelt egy újabb év, jöjjön egy kis összesítő!!! 2007 számunkra főleg a koncertekről szólt. Ennyit ezelőtt még egy évben sem játszottunk mint idén. Az ország legtávolabbi pontjaira is eljutottunk, és rengeteg jó arccal és zenekarral ismerkedtünk össze. Ezúton is üdvözlet és köszönet Nekik!!!
Túléltünk kisebb-nagyobb magánéleti válságokat, egy vakbélgyulladást, meg pár rosszindulatú barom támadását a zenekar ellen. Dehát tudjátok, az ilyenek csak megerősítenek bennünket, és méginkább nyomni fogjuk!!!
Idén készült el két klipünk is. Egyik egy komolyabb, másik egy turnéfilmecske szerű, és mindkettő nagyon közel áll a szívünkhöz, és szép emlékeket idéz fel bennünk:-). Pólóink is lettek végre, meg nyertünk egy díjat a lemezborítónkkal!!!
Jövőre újra nagy pörgés várható. Márciusig nem tervezünk koncerteket(azért ha valami visszautasíthatatlan jön, akkor azt elvállaljuk), mert jelenleg keményen írjuk az új dalokat a harmadik Angertea nagylemezre, amit 2008 nyarán rögzítünk, és talán karácsonyra már a kezetekbe is vehetitek. Tavasszal viszont megint egy csomó koncert várható!!! A dátumok már alakulnak.
A honlappal kapcsolatban annyi újdonság van jelenleg, hogy a 2007-es galéria teljes lett. Csekkoljátok!!!
Boldog Új Évet Mindenkinek, és reméljük jövőre is velünk lesztek!!!Angertea
Elkészültek az Angertea pólók! Jó minőségű(Fruit of the Loom) az alapanyag. Rendelhetőek a következő méretekben: S, L, XL, XXL, fehér és fekete színekben. Kép a shop menüpontban. 2007.08.26.Tyébusztok!2 jó hír :
- Ottó meggyógyult és 5 új dal elkészült. Folynak a próbák az őszi koncertrekre
- Itt a beígért meglepetés, egy általunk készített videoklip a Clearer Ways-re, amit meg is nézhettek a youtube-on és le is tölthettek az oldalunkról :
A klipért köszönet MiZó barátunknak!!!
2007.07.29.Sziasztok!!!!Nagy sajnálattal tudatjuk veletek, hogy Ottót vakbéllel műtötték tegnap. Eléggé be volt mindenki szarva, mert sokáig bent tartották a műtét előtt, és nem nagyon lehetett tudni, hogy mi a baja, csak annyit mondott, hogy iszonyatosan fáj a hasa. De szerencsésen alakult minden, Ottó barátunk jól van. A műtét miatt azonban sajnos elmarad a fehérvári buli. A koncertet igyekszünk pótolni. Ottónak jobbulást kívánunk, és vigyázni ám a nővérkékkel a kórházban:-)!!! 2007.07.13.Sziasztok!!!
Előszöris örömmel jelentjük, hogy végre van saját tárhelye a honlapunknak, úgyhogy az uw-s honlap már nem él. A tárhelynek köszönhetően végre letölthetőek a klipjeink és pár dalunk mp3-ban, meg ugye sokkal stabilabb lábakon áll minden, mint az utóbbi időben. Mostmár nyugodtan lehet írni a vendégkönyvbe is, nem fognak elveszni a hozzászólások. A Tagok menüpontot is átalakítottuk kicsit, pluszban felkerült pár új kép is a fotók közé. Emellett beindult a Shop menüpont, ahonnan meg lehet rendelni a cdinket(újra rendelhető a Lélekvágy lemez is), és egy-két héten belül pedig elkészülnek végre az Angertea pólók. Koncert fronton most egy kis pihi van a nyáron, jelenleg keményen írjuk az új dalokat, de ősszel alaposan körbekoncertezzük az országot újra, és azokon a bulikon már hallhatóak lesznek új számok is. Ja, és pár héten belül várható egy nagy meglepetés a zenekartól, úgyhogy figyelgessetek errefelé!!!
2007.05.11.Megnézhető végre a Hidak Belül klipje itt :
http://www.youtube.com/watch?v=lptn-nmmXuw2007.03.30.Beindult a 2007-es galéria, valamint változások a 'Tagok' és a 'Biográfia' menüpontokban!!!2007.03.17.A zenekar a HMA Hungarian Metal Awards szavazáson elnyerte a tavalyi
év legjobb lemezborítója díjat!Köszönjük azoknak, akik ránk szavaztak!
2007.01.14.Teljes lett a 2006-os fotógaléria .2006.12.30.Egy kis év végi összegzés: Talán ez volt az Angertea pályafutásának legeseménydúsabb éve. Megjelent a második nagylemezünk, játszottunk az ország legkülönfélébb pontjain, három fesztiválon, köztük a Szigeten is, emellett jópár interjút adtunk nyomtatott és internetes sajtóorgánumoknak. Mindenkinek legalább ennyire eseménydús, és sikeres 2007-es évet kívánunk!!! Legyetek rosszak jövőre is!!! Itt pedig egy kis csemegéznivaló az elmúlt idők interjúiból:.HeadbangerRockgyémántokSoproni RocksZenemagazin.com